Boldog Világegyetem. Avagy az Istenhittel rendelkező (T), és a materialista (M) nézőpontjai.
Két -iker- magzat méhen belüli elképzelt beszélgetése. Hogyan zajlana? Hát képzeljük el.
M: Te hiszel a születés utáni életben?
T: Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
M: Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
T: Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal eszünk.
M: Hát ez ostobaság! Járni nem lehet, és szájjal enni: ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
T: Te, de valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
M: De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
T: Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
M: A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
T: Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
M: Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
T: No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!
(Forrás: Természetgyógyász Magazin, 2006 február, 18-21.)
